Az Oracle Corporation bejelentette 2011-es pénzügyi évének első negyedéves eredményeit
Az új szoftverértékesítésből származó bevételek 25%-kal, a teljes GAAP szerinti bevétel 48%-kal nőtt
Az új szoftverértékesítésből származó bevételek 25%-kal, a teljes GAAP szerinti bevétel 48%-kal nőtt
A Vodafone csoport árbevétele 4,8 százalékkal, 11,3 milliárd brit fontra nőtt 2011-es pénzügyi évének első negyedévében, április 1. és június 30. között.
A Google a Wall Street elemzőinek várakozásait messze felülmúló mértékben növelte bevételeit és nyereségét a pénzügyi év első negyedében. A vállalat megerősítette, hogy ?jelentős összegeket kíván invesztálni? üzleti stratégiájának megújításába.
Az Avnet hivatalos VMware disztribútorrá vált Magyarországon, és rekord bevételű pénzügyi évet zárt 2009 júniusában a hazai leányvállalat
A Vodafone bevétele 0,2 százalékkal csökkent a márciusban zárt pénzügyi évben. A kedvezőtlen gazdasági környezetben Beck György elégedett a cég teljesítményével.
A 2008-as pénzügyi évben az Invitel minden üzletágban növelte árbevételét és csökkentette a nettó veszteséget.
Komoly veszteséggel zárta március 31-én véget ért pénzügyi évét a Sony. A cég nagyarányú átszervezésbe kezdett, de idén is veszteségre számítanak.
A cég közel százéves története során először zárt pénzügyi évet veszteséggel, így komoly átszervezéseknek néz elébe, mind a termelés, mind pedig a vállalati struktúra terén.
Az NVIDIA bejelentette, hogy az előző pénzügyi évben összesen 43,6 millió dollárt költött a hibás grafikus chipek garanciális cseréjére.
Az Acer kiváló 2008-as magyarországi eredményei után csökkenő piacra számít 2009-ben, de nem lassítja az újdonságok bemutatásának tempóját.
Várhatóan veszteséges pénzügyi évet jelent be a Sony, másfél évtized után először. Itthon a cégek egyharmada nem tudja, hogyan kezelje a válságot.
A Novell 2008 negyedik negyedévére és a teljes pénzügyi évre vonatkozó jelentése szerint a vállalat jelentős termékárbevétel-növekedéssel zárta a 2008-as esztendőt.
A cég története során először "tart zárva" az ünnepek között, és egymilliárd dolláros spórolást tervez a 2009-es pénzügyi évre.
A Novell a 2008. július 31-én lezárult harmadik pénzügyi negyedévében a vállalat árbevétele elérte a 245 millió amerikai dollárt, míg a 2007-es pénzügyi év harmadik negyedévében ez a bevétel nettó 237 millió dollár volt. A működési eredmény a 2008-as harmadik pénzügyi negyedévben 1 millió dollár volt, míg a 2007-es pénzügyi év azonos időszakában a Novell 10 millió működési veszteséget realizált.
Az Avnet június 30-án zárta pénzügyi évét, túlteljesítve a kitűzött célokat. Beszélgetés Bartha Péter ügyvezetővel. (x)
A Sun Microsystems a hagyományoknak megfelelően idén is díjazta azon hazai partnervállalatait, amelyek az elmúlt év során ismereteikkel, tapasztalatukkal, és munkájukkal leginkább hozzájárultak a vállalat hazai sikeres eredményeihez. Az öt kategóriában kiosztott díjakat, a Rexfilm Kft., a Synergon Informatika Nyrt., a Sysman Informatikai Zrt., az Answare Kft. és az Axiom-IT Kft. vehette át.
A Sun Microsystems a 2008-as pénzügyi évben jelentős akvizíciók után a nyílt forráskódú szoftverek egyik vezető piaci szereplője lett. A cég a Közép- Európai régióban és Magyarországon is, és a Közép- Európai régióban jelentős növekedést ért el. A Gartner elemzésében a vállalat pozitív besorolást kapott az elmúlt esztendőben.
A június végén lezárt pénzügyi évében magyarországi bevételét 12 százalékkal, nyereségét 27 százalékkal növelte a vállalat.
A Sun Microsystems eredményei alapján a közép-európai régió jelentős növekedést produkált a június 30-án zárt pénzügyi évben. Az Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot magába foglaló Közép-Európai régió 30 százalékkal növelte termék rendelésállományát az előző pénzügyi évhez képest, az árbevétel 11 százalékot, a profitabilitás pedig 23 százalékot növekedett. Magyarország a közép-európai országok között is az élmezőnyben végzett: 12 százalékos árbevétel növekedés mellett a profitabilitás 27 százalékkal nőtt.
A Symantec nyilvánosságra hozta negyedik pénzügyi negyedévének és a 2008. március 28-án zárult 2008. pénzügyi évének eredményét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.